" Mit gondolsz hova kerülünk amikor meghalunk? " - nézett fel a virág morzsolgatásból a lány.
A fiú csak egykedvűen megrázta a fejét, jelezve nem tudja.
" Talán csak...eltűnünk," - szólalt meg néhány perc tanakodás után a tudatlan.
A lány fél szemmel ránézett mintha azt mondta volna "Eljön a világvége" vagy csak valamiféle badarságot hordott volna össze.
" Tudod, szerintem nem tűnnünk el teljesen, "
"Mi?"
" Szerintem mindig a hozzánk legközelebb állók szívében élünk tovább!" - A fiú ez után a válasz után csak röhögni tudott. Nem hitt benne.
" Faszság..."
Oliv lapockáig érő barna haját félre dobva mérgesen nézett Louisra.
" Legalább egyszer hinnél valamiben," - suttogta megtörten majd lefeküdt a rét hideg talajára.
Virágok ölelték körül, roskadozó fűszálak csikizték oldalát, de most nem ez érdekelte.
" Valamiben hiszek..."
" Miben? " - tápászkodott fel két kezével kíváncsian, csillogó barna szemekkel.
" Benned, "
A lány óvatosan egy napraforgót szakasztott le, majd mosolyogva a fiú kezébe nyomta.
" Elcseszett világ, nemde? "
Louis nevetése már nem gúnyos volt vagy gonosz...hanem igazi. Először életében.
